Mi mindannyian fiatalosabbnak és élettelibbnek érezzük magunkat, miközben kiteljesedik képzeletünk világa.
Az embereknek az életbe a gyermekkor kapuján kell belépniük.
A közelmúltban kialakult és napjainkban egyre inkább előtérbe került belső gyermek „munka” a bennünk rejtőző sebzett gyermeket próbálja meggyógyítani és kötelékeiből kioldozni azáltal, hogy visszavezeti az egyéneket egyfajta gyermeki állapotba, amelyből kiindulva – legyen az örömteli vagy szomorú – az élet újfajta elfogadása és a beavatás elkerülhetetlen. A folyamatban az egyes ember megteszi útját visszafelé a sebzett múltba, s végezetül a fénybe vezető utat is megleli. Ami a leginkább ösztönző mindebben az az a felismerés, hogy a belső gyógyulás az emberiség közös sebére is hatással van. Egyéni munkánkon keresztül vezetjük a tömegeket előre, nem szavak által, hanem a sejtjeinkben rejlő lendület révén – amelynek segítségével végrehajthatjuk a kvantum ugrást az Univerzum szolgálatába.
2oo4. februárjában kezdtem az első „BELSŐGYERMEK” tanfolyamot.
Praxisomból gyűjtött tapasztalatok és az én fejlődésem, változásom alapján.
Ráeszméltem, hogy azok az emberek gyógyulnak könnyebben, akik el tudják magukat fogadni, hajlandók megválni a bűntudat harag,gyűlölet stb. negatív érzelmektől.
A belsőgyermek tanfolyamot saját tapasztalásom és tanulmányaimból gyúrtam az égi vezetőim segítőimmel közösen.
Az ismereteket vezetett meditáció útján mindenki saját maga éli és tapasztalja meg.
Az oldások, gyógyulások a meditációs gyakorlatban illetve a kineziológiai tesztelés elsajátításával,
csoportos oldás.
az égi segítők jelenléte erőt, gyógyulást nyújthat minden egyes résztvevőnek!
6 részes tanfolyam, mely havonta 2 napot vesz igénybe, igazán nem sok, hogy önmagunkkal foglalkozz 🙂
Nem mindenkinek hasznos vagy éppen érthető ez a tanfolyam. Semmi sem kötelező…..
Szívmelengető az érzés a 6 hónap elteltével mennyi mindenben változtak a nálam végzett emberek.
I. tanfolyam 2025. Február 27-28. 9-17h
Reinkarnáció élet-halál fogalma, ismerkedés meditációban. Miért és miért pont oda születtünk… Honnét érkeztünk és hogyan választottunk és milyen feladatokkal?
Az energiák és rezgések valamint a Szellemi törvények megismerése… hit, gondolatok.
II. tanfolyam március 27-28.
A fogantatás és a magzati élet valamint a születés körülményeinek megismerése és gyógyítása.
Auránk, testünk megismerése, gyógyítása.
Az Áldás, Kegyelem, boldogság törvénye és a Szellemi törvények ismerete.
III. tanfolyam április 24-25.
A kisgyermekkor kb. 1-3, kor éves korig a traumák, megrázkódtatások ismerete. Kegyelm, kommunikáció, megbocsájtás, önszeretettel foglalkozunk.
2. nap a félelmeinket oldjuk meditációban és kineziológiai oldással!
IV. tanfolyam május 22-23.
Kisiskoláskor megélései, csoport élmények feldolgozása meditációban és kineziológiával.
Harag, csoportos élmányek, elismerés,elvárás, másság, önkritika, önbírálattal is foglalkozunk.
V. tanfolyam június 26-27.
Kamaszkor megélései, szexualitás. Párkapcsolat, testiség, szex és önbizalom, féltékenység, szenvedély….
szeretet hatalma, türelem, testi tüneteink megértése,
VI. tanfolyam július 25-26.
Árnyékos oldalunk… kiállok magamért, nemet mondani, tanulás, célok, anyagi bőség…
A felnőtt „belsőgyermek”
A jövő pozitív programozása.
A tanfolyam anyaga egymásra épül, igy a sorrend betartása elengedhetetlen. Amennyiben kihagysz egy részt, úgy egy következő csoportban folytathatod.
A csoport és saját energiáim miatt egyéni oktatásra jelenleg nincs mód.
Max. csoport létszám: 8 fő
részvételi díj: napi 15.000 ft. azaz a két nap össz. 30.000 ft.
számlásan.
helyszín: Pákozd Bella tó
www.belsogyermek.hu
tel.: 06309400052
Hajnal Krisztina kineziológus