Szeptember 28-án szombaton 17 órakor ünnepélyes keretek között emlékeztünk meg
SUKORÓI KULTÚRHÁZ A kiállítás megtekinthető: szeptember 28. - október 11. között
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által rendezett országos eseménysorozatban részt vesz a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia is.
Sukoró a Velencei térségben, a Gárdonyi járásban fekvő település, mely Nadap, Pákozd és Velence városa között helyezkedik el. A község az elmúlt években dinamikusan fejlődött, a 2023-as adatok alapján, az elmúlt 10 évben 1300 főről, több, mint 2000 főre duzzadt.
A térségben feltárt leletek alapján kiderül, hogy Sukoró már a római birodalom idején is létező település volt, sőt az akkoriban rendkívül fontos kereskedelmi útvonalon helyezkedett el.
Az 500-600-as években jellemzően avarok telepedtek le, és lakták a Dunántúl-t, így Sukoró-t is. Az első írásos feljegyzések a községről a XV. századra, a török hódoltság idejére tehetők, ekkor már 1000 fő feletti lakossággal rendelkező településről beszélhetünk.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején Pákozd és Sukoró határában zajlott a nagy túlerővel rendelkező csapatok elleni győztes pákozdi (sukoró-i) csata. Az összecsapást megelőző főhaditanácsot (amin részt vett többek között: gróf Battyhányi Lajos miniszterelnök, Görgey Artúr őrnagy és Móga János tábornok) a sukoró-i református templomban tartották, mely azóta műemlékvédelem alatt áll.
A községbe látogatók egy igazi hagyományőrző falusi látképpel szembesülhetnek, mivel a település lakóinak rendkívül fontos, hogy megmaradjon a „paraszti” építészeti jellege, hangulata a községnek, mai napig épülnek ennek érdekében nádfedeles, hagyományos arculattal rendelkező házak, valamint Sukoró közel 20 műemlékvédelem alatt álló épülettel rendelkezik.
Mivel Sukoró a Velencei-hegységben terül el, így a túrázni vágyók, természetkedvelők is remek programokat találhatnak maguknak. A településhez közel található a Meleg-hegy, megy kedvelt turista útvonalnak számít, itt található a rendkívül érdekes természeti jelenség, az ingőkövek, melyek közül a Gyapjaszsák elnevezésű a Sukoró-hoz legközelebb eső látnivaló.
A Velencei-tó környéki szőlőket felölelő borvidéknek köszönhetően a noszalgikus hangulatú pincesoron is végig nézhetünk, hiszen korábban jellemzően minden gazdának volt pincéje, ezek a mai napig szinte eredeti állapotban tekinthetők meg. Illetve a Sukoró-i bort a mai napig készítik, és kedvelt borfajtának számít.
Itt tekinthetik meg az Éva-forrás-t, valamint az „Angelika”-forrás-t, az erdőben kirándulva bukkanhatnak ezekre, ahol a kirándulók igazán friss, tiszta, vidéki levegőt szívhatnak, valamint az erdőből tovább haladva lenyűgöző panoráma nyílik a helyekre, a Velencei-tó-ra, valamint a környező települések látképére. Pákozd és Sukoró között helyezkedik el az Arborétum és Vadaspark is, ahol kilátóról tekinthetik meg a festői szépségű tájat, megismerkedhetnek a környék növény- és állatvilágával is.
Sukoró az északi parton található, közel a Velencei-tó partjához, így a vizes sportok szerelmeseinek is közkedvelt kirándulóhelye. Rendszeres rendeznek itt kajak-kenu versenyeket, túrákat, sporteseményeket, a horgászok számára is népszerű partszakaszról van szó, valamint a nyári szezonban a szabadstrandját is sokan látogatják. Az EFOTT fesztivál is Sukoró határában kerül megrendezésre.